2013. szeptember 28., szombat

Ismerd meg a szereplőket: Silena Beauregard

Silena - rajongói alkotás (forrás)
Silena Beauregard egy görög félisten, Aphrodité szerelemistennő lánya, Charles Beckendorf barátnője, és a Félvér tábor 10-es kabinjának (Aphrodité kabin) egykori vezetője. Mindenkivel kedves volt és törődött a többi táborozóval. Rick Riordan az utolsó kötetben hosszú barna hajjal, kék szemmel, karcsú lánynak írja le őt.

Képességei, erősségei:
  • Aphrodité lányaként, hatalommal rendelkezik, hogy felébressze másokban a szeretetet és a szenvedélyt.
  • Képes megváltoztatni fizikai megjelenését.
  • Mágikus hatalma van a ruhák, a smink és az ékszerek felett.
  • A pegazusok szakértője.
  • Folyékonyan beszélt franciául, a "szerelem nyelvén".
"A Szörnyek tengere" című kötetben bukkant fel először. Silena a pegazusok istállójáért volt felelős. Ő adta az első pegazus-lovaglóórát Percy Jacksonnak. Percy nagyon szépnek tartotta őt, és úgy írta le, mint az egyik legszebb Aphrodité lányt.

A harmadik részben Silena nem örült annak, hogy Artemisz istennő vadászai a Félvér táborban tartózkodtak. A zászlószerző játékban összemérhette velük erejét egy rövid küzdelem erejéig. Árnyék Zoé kigúnyolta őt szerelembe vetett hite és anyja, Aphrodité miatt. Silenáról kiderült, hogy szenvedélyesen és dühösen lépett fel azokkal szemben, akik nem hisznek a szerelem erejében (különösen Artemisz vadászaival szemben).

Silenát csak egy-egy rövid pillanatra láthattuk a negyedik kötetben. Egyik ilyen alakalom volt, amikor Percy megérkezett a táborba Fekete Péter hátán. Később ő ellenőrizte a kabinok tisztaságát és rendjét, Silena adta a pontokat és a díjakat a legtisztább kabinoknak. Mikor Percy "birodalmát" ellenőrizte, a tisztaság, a rend és a gyönyörű dekoráció láttán rákacsintott az ifjú hősre (amit Percy leginkább féltestvérének, Tysonnak köszönhetett). Ezt a feladatot igazán komolyan vette Beauregard, és keményen beszólt azoknak, akiknek rendetlenség volt lakhelyükön, pláne akkor, ha csupasz falakat látott. Már a legapróbb porszemtől kiborult. Édesanyja kiléte miatt persze érthető, hogy a szép dolgokért rajongott.

"Az utolsó olimposzi" könyvben Silena is harcolt a gonosszal szemben a Manhattan-i csatában a többi félistennel. Charles Beckendorf (Silena barátja) halála teljesen megrázta a lányt. A csatában ő is felment az Olimposzra, és értesült arról az információról, hogy az Árész-kabin félvérei nem voltak hajlandók kivenni részüket a harcból, pedig segítségük elkelt volna a lűdiai drakónnal szemben, akit csak egy Árész-gyermek győzhetett le.
Ezután fogta magát és visszament a táborba, hogy meggyőzze legjobb barátnőjét, Clarisse La Rue-t, hogy szálljon szembe a legősibb és legveszedelmesebb drakónnal. Sajnos akkor Clarisse nem állt kötélnek, ezért Silena - Clarisse páncélzatában - vezette csatába az Árész-kabin lakóit a lűdiai drakón ellen, annak dacára, hogy ő nem volt Árész-leszármazott.
Silena arcát azonban megsebezte a drakón és nagy adag méreg került a szervezetébe. Míg haldoklott kiderült róla, hogy Kronosznak kémkedett. Silena haldoklás közben így indokolta tettét:
"Mielőtt megszerettem Charlie-t, Luke kedves volt hozzám. Olyan... vonzó volt. Helyes. Amikor nem akartam tovább segíteni neki, megfenyegetett, hogy elárul a többieknek. Azt mondta... ezzel életeket mentek meg. Hogy kevesebb embernek kell elpusztulnia. Azt mondta, hogy megkíméli... Charlie életét. De hazudott nekem."
- kis részlet "Az utolsó olimposzi" című kötetből
Később már nem akart kém lenni, de Luke Castellan megzsarolta azzal, hogy felfedi titkát mindenki előtt.
Ezek voltak Silena utolsó szavai, mielőtt csatlakozott Charlie-hoz az Elíziumban:
"Charlie... - Silena szeme valahová a végtelenbe nézett. - Látom Charlie-t..."
Silena személyét nem árnyékolta be a tény, hogy Kronosznak kémkedett, hiszen a táborban - néhány táborozót kivéve - mindenki hősnek tartotta.

A folytatásban elolvashatod, hogy ellenőrként milyennek bizonyult Silena!
"Az Afrodité-kabinból Silena Beauregard lépett ki, és szemügyre vette a listát. Magamban káromkodtam egyet. Silena kedves volt, de rendmániás, tehát a legrosszabb ellenőr. Szerette, ha rendben vannak a dolgok. Velem ellentétben. Máris éreztem a karomban az izomlázat, amit a rengeteg tányérsikálástól kapok majd."
"Aztán valaki megszólalt mögöttem:
– Te jó ég!
Silena Beauregard állt az ajtóban, kezében a listával. Aztán belépett, gyorsan körbefordult, és felvont szemöldökkel rám tekintett:
– Vannak bizonyos kétségeim, de ami azt illeti, szépen kitakarítottál, Percy. Észben tartom majd.
Kacsintott egyet, aztán elhagyta a szobát.
"
- részletek a "Csata a labirintusban" című kötetből

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése